|
|||||
 |
kronológiák | » kisebbségtörténeti kronológia | |||||||||||||||||||||||
 |
|
||||||||||||||||||||||||
| találatszám: 43 találat | lapozás: 1-30 | 31-43 | ||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
| észrevételeim vannak  | kinyomtatom | könyvjelzõzöm |
Névmutató: Pan, Christoph 2008. március 29.Európai Unió, nemzetek és nemzeti kisebbségek címmel nemzetközi konferenciát szervezett Kolozsváron a Sapientia EMTE Európai Tanulmányok Tanszéke, a Babes–Bolyai Tudományegyetem Politológia Tanszéke, a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) Kisebbségkutató Központja és a Kisebbségkutató Intézet. A március 27-i ünnepélyes megnyitót követően másnap elkezdődött a tudományos ülésszak, amelyen jeles magyar, román és külföldi szakemberek, diákok kisebbségvédelmi kérdésekről értekeztek. Európa 47 államában 353 nemzetiségi csoport, etnikai, nemzeti kisebbség él, az unióban pedig nincs egységes álláspont a kisebbségvédelemmel kapcsolatos kérdésekről. Christoph Pan egyetemi professzor, a Dél-Tiroli Népcsoportok Intézet igazgatója szerint elképzelhető, hogy az Európai Unió kisebbségi kérdésekben is kompetenssé váljon. A szakember szerint a kulturális autonómia nem elégséges, ennek területi autonómiával kell kiegészülnie például a Székelyföldön. A professzor nem érti, miért ne lehetne a Székelyföld Románia Dél-Tirolja? /Kerekes Edit: Miért ne lehetne Székelyföld Románia Dél-Tirolja? = Szabadság (Kolozsvár), márc. 29./2010. november 18.Németh Zsolt: a határon túli magyar régiók Dél-Tirollá válhatnakAz erdélyi, felvidéki, délvidéki és kárpátaljai magyarság is rendelkezik azzal az adottsággal, amellyel területük olyanná válhat, mint a kisebbségi autonómia példaképének tekintett Dél-Tirol - mondta Németh Zsolt magyar külügyi államtitkár egy kisebbségpolitikai tanácskozáson az Országgyűlés külügyi bizottságában csütörtökön. Határon túli magyar szervezetek képviselői is részt vettek az eszmecserén, amelyen az ismert kisebbségi szakértő és politikus, Christoph Pan, a Dél-tiroli Népcsoport Intézet vezetője a kisebbségi nyelvekről tartott előadást. "Számunkra fontosak az autonómiakoncepciók és megvalósításuk" - hangsúlyozta az államtitkár, és elmondta, hogy Christoph Pan a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztje kitüntetést kapta a nemzeti kisebbségek kollektív jogainak érvényesítésében és az autonómia koncepciók megvalósításában szerzett érdemeiért. Németh Zsolt azt mondta, Christoph Pan nagyon fontos szerepet vállalt a Kárpát-medencei magyar kisebbségi stratégiákkal, a magyar kormány és a külföldi magyar közösségek által követett kisebbségi stratégiákkal kapcsolatban. "Sokat tanultunk a dél-tiroliaktól" - mutatott rá az államtitkár, hangsúlyozva, az utóbbi 20 évben példaértékűvé váltak a kisebbségek érdekében történő politikai fellépés eszközei, az aprólékos munka. Ugyancsak példamutatónak nevezte a dél-tiroliak racionális, gyakorlatias megközelítését. Fantasztikus demokráciateljesítményként említette, hogy a dél-tiroliak a politikai döntéshozatalban szinte minden szinten részt vehetnek. Christoph Pan előadásában kitért a "túlzóan korlátozó" szlovák államnyelvtörvényre, amely szerinte nyilvánvalóan a magyar nyelv és nem egyéb nyelvek ellen irányul. Hangsúlyozta: teljes mértékben egyetért az Európa Tanács Velencei Bizottságának októberi állásfoglalásával, amely szerint a szlovák államnyelvtörvény "nem megfelelő módon" korlátozza a nemzeti kisebbségi nyelvek használatát, bizonyos előírásai nem egyeztethetők össze Szlovákia nemzetközi kötelezettségvállalásaival. Nemzetközi jogba ütközik például az a norma, hogy a nemzeti kisebbségek nem használhatják nyelvüket a hivatali ügyintézés során, "az ilyen jellegű szabályozás semmisnek tekintendő" - mondta. (A szlovák államnyelvtörvény szerint ott használhatják csak a kisebbségek az anyanyelvüket a hivatalokban, ahol az arányuk meghaladja a 20 százalékot.) A dél-tiroli német professzor kifejtette: a nemzeti nyelv és a kisebbségi nyelvek használata összeegyeztethető, feltéve, ha a felek egyenrangú partnerként, kölcsönös bizalom alapján, kompromisszumokat kötve igyekeznek megoldani a konfliktusforrásokat. "A legtartósabb megoldások mindig azok, ahol csak győztesek vannak, és nincsen legyőzöttek" - mondta. Kifejtette, hogy a nemzetállamok gyakran tehernek érzik a kisebbségi nyelveket, de a cél az, hogy a konfliktusforrásokból kulturális gazdagság válhasson. Szerinte paradigmaváltás megy végbe Európában: kezdik elismerni, hogy a kisebbségi nyelvek nem terhet jelentenek, hanem segíthetik a régiók fejlődését. Azt mondta, a kisebbségi nyelvek a kontinens kulturális sokféleségének lényeges elemei, és mint ilyenek, megtartandók. A professzor egy kérdéssel kapcsolatban elmondta: nem világos, hogy milyen szankciókat lehet életbe léptetni azokban az esetekben, amikor egy EU-tagállam nem teljesíti a kisebbségi nyelvhasználatra vonatkozó koppenhágai követelményeket. Meggyőződése szerint a magyar EU-elnökség 2011 első felében némileg tisztázhatja ezt a kérdést. A 90 százalékban osztrákok lakta Dél-Tirol az I. világháborút lezáró békeszerződés értelmében szakadt ki Ausztriából és került Olaszországhoz. A győztesek ezzel jutalmazták meg Rómát, amely 1916-ban cserbenhagyta addigi szövetségeseit, a központi hatalmakat, és átállt az antant oldalára a háborúban. Az 1946-os párizsi szerződés intézkedéseket irányzott elő a német ajkú lakosság "népi jellegének megőrzésére", a német nyelv egyenrangú használatára és területi önkormányzat megvalósítására. Az 1972-ben kötött olasz-osztrák megállapodás Ausztriát a dél-tiroliak védnökeként ismerte el. Bumm.sk 2010. november 19.Tőkés: Székelyföld Románia Dél-TiroljaAz erdélyi, felvidéki, délvidéki és kárpátaljai magyarság is rendelkezik azzal az adottsággal, amellyel területük olyanná válhat, mint a kisebbségi autonómia példaképének tekintett Dél-Tirol – jelentette ki csütörtökön Németh Zsolt külügyi államtitkár az Országgyűlés külügyi bizottságában rendezett kisebbségpolitikai tanácskozáson. A határon túli magyar szervezetek képviselői részvételével tartott rendezvény keretében a politikus átnyújtotta a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztjét Christoph Pannak, a Dél-tiroli Népcsoport Intézet vezetőjének a nemzeti kisebbségek kollektív jogainak érvényesítésében és az autonómia koncepciók megvalósításában szerzett érdemeiért. Németh Zsolt szerint az ismert kisebbségi szakértő és politikus nagyon fontos szerepet vállalt a Kárpát-medencei magyar kisebbségi stratégiákkal, a magyar kormány és a külföldi magyar közösségek által követett kisebbségi stratégiákkal kapcsolatban. Az államtitkár példamutatónak nevezte a dél-tiroliak racionális, gyakorlatias megközelítését, és fantasztikus demokráciateljesítményként említette, hogy a dél-tiroliak a politikai döntéshozatalban szinte minden szinten részt vehetnek. Christoph Pan kifejtette, a nemzetállamok gyakran tehernek érzik a kisebbségi nyelveket, de a cél az, hogy a konfliktusforrásokból kulturális gazdagság válhasson. Szerinte paradigmaváltás megy végbe Európában: kezdik elismerni, hogy a kisebbségi nyelvek nem terhet jelentenek, hanem segíthetik a régiók fejlődését. Azt mondta, a kisebbségi nyelvek a kontinens kulturális sokféleségének lényeges elemei, és mint ilyenek, megtartandók. Tőkés László, az Európai Parlament alelnöke laudációjában úgy fogalmazott: az autonómia egyik személyes megtestesítője kapja a kitüntetést. Elmondta, Európában több mint 300 kisebbségi népcsoport él, amelyekhez 100 millió ember tartozik, minden hetedik európai valamely nemzeti kisebbségi közösség tagja, közülük 166 népcsoport Közép- és Kelet-Európában honos. „A Székelyföld Románia Dél-Tirolja lehetne. Ahogy a dél-tiroli autonómia mögött ott állt az anyaország, Ausztria, hasonlóképpen Magyarország új nemzeti kormánya, mi több, az új Országgyűlés is tanúságot tett az elszakadt nemzetrészek önrendelkezési törekvéseinek támogatása mellett. Így ma már nagyobb reménységgel jelenthetjük ki, hogy lesz Székelyföldnek területi autonómiája” – hangoztatta az EMNT elnöke. A 90 százalékban osztrákok lakta Dél-Tirol az I. világháborút lezáró békeszerződés értelmében szakadt ki Ausztriából és került Olaszországhoz. Az 1946-os párizsi szerződés intézkedéseket irányzott elő a német ajkú lakosság „népi jellegének megőrzésére”, a német nyelv egyenrangú használatára és területi önkormányzat megvalósítására. Az 1972-ben kötött olasz-osztrák megállapodás Ausztriát a dél-tiroliak védnökeként ismerte el. Krónika (Kolozsvár) 2010. november 20.Autonómia mindenekfelett (Székely Nemzeti Tanács az Országházban)A Székely Nemzeti Tanács Budapesten, az Országházban tartott gyűlésén 270 küldött újította meg 2003-ban tett fogadalmát, s kötelezte el magát az önrendelkezés megteremtése mellett. Felkérték a magyar kormányt, támogassa minden rendelkezésére álló eszközzel Székelyföld autonómiatörekvését, s fordítson kiemelt figyelmet a székelységgel való kapcsolattartásra. Kinyilvánították: a magyar EU-elnökség idején kapjon fokozott figyelmet az EU tagállamainak őshonos nemzeti, etnikai és nyelvi közösségei védelme. Határozatot fogadtak el a Székely Nemzeti Tanács történelmi folytonosságáról az 1918. november 19-én Budapesten és a 2003. október 26-án a székely városok és közösségeik akaratából létrehozott Székely Nemzeti Tanácsok között. Alig múlt dél, amikor az első küldöttek megérkeztek a Parlamenthez, tiszteletükre még az előkelő vendégek számára fenntartott főbejárat is kitárult. A főlépcsőn közös fényképhez gyülekeznek. Számos ismerős arc tűnik fel, sokan képviselik Háromszéket. Tanárok, lelkészek, gazdálkodók, alkalmazottak, fiatalok, nyugdíjasok és közéleti személyek, mindazok, akik az elmúlt években szerepet vállaltak az autonómiaharcban. A háttérben a Haáz Sándor vezette szentegyházi Gyermekfilharmónia zenél, mellettük számos székely ruhás kisgyermek. Megérkezik az országgyűlés elnöke, Kövér László — tapssal fogadják. Az SZNT elnöke, Izsák Balázs és a Magyar Polgári Párt elnöke, Szász Jenő közt foglal helyet, villannak a vakuk. A közel háromszáz küldött és a tisztán csengő hangú gyermeksereg közösen énekli a magyar és a székely himnuszt. Daluk imának, fogadalomnak tűnik, többek szemében könny csillan. A Kupolateremben a Szent Korona előtt hitet tesznek az autonómiaharc szükségességéről: ,,...a Székelyföld autonómiája iránt kinyilvánított akaratot felvállalom, továbbítom és megalkuvás nélkül képviselem, Isten engem úgy segéljen!’’ A Gobelin-teremben Kövér László és Izsák Balázs nyilatkozik a sajtónak. A gyűlésteremben a magyar történelmi egyházak képviselői tartanak áhítatot. A csíksomlyói rendház főnöke, Arthur atya, Nagy László unitárius esperes és Ötvös József, az erdélyi református egyházkerület generális direktora az Istenbe vetett hit fontosságát mint megtartó erőt, s a székelység ezerszáz esztendős történelme folyamán megteremtett értékeit hangsúlyozza. Izsák Balázs az SZNT 2003-as létrehozása óta eltelt időszak sikereit emeli ki: a közéletben nyíltan lehet beszélni az erdélyi önrendelkezési igényről, belső népszavazáson 210 000 ember nyilváníthatta ki, hogy akarja Székelyföld területi autonómiáját. Hangsúlyozta, nincs igazuk azoknak, akik azt hirdetik, kifulladt az autonómia igénye. ,,Igenis nyilvánvaló, azt kívánja a székelység, hogy annak érdekében cselekedjünk” — jelentette ki Izsák —, majd azt hangoztatta, a román államnak nem szabadna félnie az autonómia megadásától, hiszen az nem a feszültség, hanem a megbékélés forrása lesz. Kövér László házelnök egyetértett Izsák Balázs kijelentésével, mely szerint ettől a naptól kezdve nem Országház, hanem Nemzetház megnevezéssel kell illetni a Parlamentet. A nemzeti összetartozásról szóló törvényt a békés nemzetegyesítés folyamata kezdetének nevezte. ,,Az erdélyi magyarság és székelység a maga számára sem többet, sem kevesebbet nem akar, mint ami európai társainak, a számbeli kisebbségben élő európai nemzeti közösségeknek jár. Ezt a célt a nemzetközi jog keretei között, a közvetlen demokrácia és a tisztes közképviselet eszközeivel élve, mindig békésen, politikai tárgyalások útján kívánják elérni. Ebben a törekvésükben mindig számíthatnak a Magyar Országgyűlés erkölcsi és politikai támogatására” — jelentette ki. Cristoph Pan dél-tiroli professzor szerint Székelyföldet megilletné, hogy különleges gazdasági státusban részesüljön, s leghatékonyabban használja ki gazdasági potenciálját. Mint mondotta, Romániának nem szabadna félnie az autonómia megadásától, hiszen Dél-Tirol példája bizonyítja, hogy nem csorbul az állam érdeke, sőt, a megbékélést segíti elő. Szász Jenő az MPP-t az SZNT leghűségesebb partnerének nevezte, mely nem csak beszélni, hanem cselekedni is tud. A jövőbeli feladatok közt említette a szórványkollégiumok, a székelyföldi termelőket tömörítő és a termékeik értékesítésében szerepet vállaló szövetkezet, a közösségünk gazdasági erejét erősítő saját hitelintézet, székely szeretetszolgálat létrehozását, illetve a hazai sportélet megerősítését. Ezt követően az SZNT széki vezetői szólaltak fel. Hecser László, Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2011. szeptember 16.Recept az autonómiára (Konferencia Dél-Tirolról a megyeházánk)Bukarestből jövet és útban Csík felé tegnap délután a megyei tanács és Sepsiszentgyörgy vendége volt a Komlóssy József által szervezett vándorkonferencia, melyet előadói a dél-tiroli területi autonómia létrejöttének és működésének szenteltek. Kiemelkedő érdemük a kezdeményezőknek, hogy a román nyilvánossághoz fordulva olasz szemszögből is megvilágították a kérdést. E felvetés nyilván a legnagyobb érdeklődésre tarthat igényt mind román, mind magyar részről. Komlóssy József kiemelte, hogy a többségi fenntartások leszerelését is céljuknak tekintik egy mindhárom helyi népcsoport elégedettségére működő területi önigazgatási forma felmutatásával, hangsúlyozva, hogy azt nem pártoskodással, hanem párbeszéddel, toleranciával és összefogással teremtették meg. Christoph Pan professzor, a kérdéskör nemzetközi tekintélyű ismerője történelmi áttekintésében többek közt elmondotta, hogy az I. világháború idején az Ausztriához tartozó Dél-Tirolban 3 százalék volt az olasz, 4 százalék a ladin lakosok aránya, a többiek osztrákok voltak. Az Olaszországhoz csatolt tartomány az impériumváltás, különösen a fasiszta uralom instaurálása után betelepítés célpontja lett, lakosságcsere is apasztotta a németség arányát, így az mára kétharmadot tesz ki. Az autonómia első formája, amelyet az olasz állam a békeszerződésben szavatolt, nem elégítette ki a német közösséget, negyvenévi tárgyalások, az ENSZ és a két állam közreműködésével végül létrejött a második autonómiastatútum, melyet máig 137 jogszabály, rendelet igazgat a lakosság többségének támogatásával. Ehhez az olasz hatóságoknak és közvéleménynek komolyan szakítania kellett sok beidegződésével és előítéletével. Fontos, hogy mai formájában egyforma védelmet nyújt mindenik közösségnek, egyik fél sem szenvedett el szankciókat miatta, s hozzájárult ahhoz, hogy a tartomány ma az ország egyik legfejlettebb régiója a legmagasabb egy főre eső nemzeti jövedelemmel, és a térségben gyakorlatilag ismeretlen a munkanélküliség. Dr. Davide Zaffi a demokrácia és nemzeti fejlődés modern kori összekapcsolásának eszméjével kezdte, kitérve a román–olasz hasonlóságokra (mindkét állam gyarapodott területileg az I. világháborút követően). A két világháború között a kisebbségek visszataszítása, másodrendű állampolgárrá való lefokozása dívott, ezt az új olasz demokrácia fokozatosan korrigálta és jóvátette. Demokráciát építeni csak demokratikus módszerekkel lehet, ezért is tartott oly hosszú ideig, alapvető mentalitásváltást is feltételezett. Eljutottak például a felismerésig, hogy a többnyelvű adminisztráció még hatékonyabban működhet, mint az egynyelvű – erről meggyőződhet a tartomány több százezerre rúgó "negyedik népcsoportja", melyet a turisták tesznek ki. Mint közismert, Dél-Tirol turistaparadicsomnak számít télen is, nyáron is. Lucio Giudiceandrea helyi olaszként azt a nehéz folyamatot írta le, mellyel a dél-tiroli olaszok eljutottak a nekik szánt kezdeti küldetés vállalásától – hogy kisebbségbe szorítsák a németeket, és "civilizálják" úgymond őket – a felismerésig, hogy az emancipációt szavatoló második autonómiaforma számukra is elfogadható, mi több, a szemükben kezdetben hátrányos, a köztisztségek betöltésében alkalmazott arányosságelvet – 25–67–4 százalék arányban kell azokat elosztani – ma az olaszok védik a leginkább, ugyanis az fokozottabban védi őket helyi kisebbségként. A kétnyelvűség követelményét szintén nehéz volt megemészteniük, ma azonban az iskolák is gondoskodnak arról, hogy ez kiegyensúlyozott legyen, és ezért a hivatalban tízszázalékos nyelvpótlék jár. Ennek egyébként a ladinok a legfőbb kedvezményezettjei, ők ugyanis húsz százalékot kapnak. Az olaszok mentalitásváltásában a legnagyobb módosulások a kilencvenes évektől errefelé nyilatkoztak meg, beértek a feltételei a kétnyelvűség hasznos volta kiaknázásnak is. Ezt követően Komlóssy joggal szögezhette le, hogy a gazdasági prosperitás és az autonómia közt nyilvánvaló a kapcsolat, a befektetők ugyanis oda jönnek, ahol szociális béke honol, s ezt Dél-Tirolban a területi önigazgatás garantálja. Dan Manolăchescu hozzászólását üdvözölve – ne vesszünk bele a történelmi vitákba – Antal Árpád polgármester elmondotta, nem várja el a románoktól, hogy ők harcoljanak az autonómiáért, példa marad azonban az, ahogy a magyarnál kisebb népcsoport egy Romániánál nagyobb államban megoldotta a maga önigazgatása gondjait. Tamás Sándor, a megyei önkormányzat elnöke pedig arról beszélt, hogy az unió huszonhét állama közül tizenegyben működik valamilyen fajta autonómia, ez adja meg a kérdés kontinentális távlatát. Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2011. október 4.Kisebbségi könyvismertetők a kultúraközi térbenRecenzió Az „új könyvek”, „friss szerzemények” könyvespolcán a legutóbb érkezett művek is több időt kívánnának, mint amennyi dukál. Olyik nem is tegnapi, hanem szinte múlti dejű opusz, egymás mellé kívánkozásuk csupán a recenzens ördögi trükkje által hiteles (valamelyest). De talán megbocsátásra érdemes, ha a könyvek lajstroma nem a kiadói idő, hanem az olvasói találkozás keretébe illeszkedik. Így is több hely, s még több idő kellene, hogy méltó gazdagsága mindegyik műnek úgy bontakozzon ki az értékelő sorokban, szinte ne is kelljen már végigolvasni őket. De hát ez (köztünk szólva is) lehetetlen, sőt hamis játék lenne, hisz a „méltó” kultúraközi jelentéstér nem is mindig mutatkozik azon frissiben, csupán az idő öblében és lassú mozgásának folyamatában. A kapkodós recenzió, avagy a puszta címlajstrom helyett inkább a műveket egyberendező kontextus kapjon helyet, a részkultúrák folyamata, harmóniája és konfliktusaik, ez most itt a cél. A kultúrák közti áthallások, kölcsönhatások vonzzák talán szűkebbre a kört, ide illő művekkel, alkotókkal, továbbgondolandó hatásokkal. Kisebbségkutatás, kulturális sajátságosság, értelmezések és megértések, újraolvasatok és kontextusok tehát a hívószavak, melyek az alábbi válogatást eredményezték. A kapkodó szemléért megbocsátást remélve – merthogy csak töredék tanítások surranhatnak át a közvetítő szándékán is, miképp a művek mélyebb tartományaiban nemegyszer... Alapítók, közdők, vitatkozók Mindjárt az első opusz is durva kontrasztot tükröz a kultúraközi (avagy inkább a rokon kultúrák, szomszédos világok közti) miliőből. Címe: Fehér könyv az erdélyi magyar felsőoktatás kálváriájáról... (Balázs Sándor és mtsai szerk., Kolozsvár, 2009, 204 oldal). Méltatlan kontraszt, hogy a durva tetteket, bornírt döntéseket, megfontolatlan kivagyiságokat és strukturális gyalázatot a színek pompázatos világáért felelős „fehér” szóval szokás illetni. E rejtjelezett üzenet dokumentumokat, kiadatlan, átbeszéletlen, sérelmesnek tekinthető otrombaságokat tartalmaz – kisebbségi környezetben. Közrebocsátója a Bolyai Egyetem Barátainak Egyesülete, mely testület a magyar universitas ügyét veszi szemügyre az európai univerzumban, az impériumváltások során, az egyetemépítési kísérletek és kudarcok historikumát végigkövetve. A szerkesztőbizottság (Balázs Sándor, Bodó Barna, Csetri Elek, Gaál György, Kónya-Hamar Sándor, Somai József) egyfajta mai és történeti értelemben fontossá vált (vagy csak jelen volt) multikulturalitás értékelve alapján ad képet az 1581-ben Báthory István idején alapított első magyar egyetemről, a Mária Terézia által ismét Kolozsvárott telepített karokról, melyek 1872-ben mint újfent megnyitott állami magyar egyetem intézményei karoltak össze, hogy a Ferenc József alatt megizmosodott intézményt azután a román hatóságok 1919-ben ismét bezárhassák. A háborús idők még olykor kedveztek is, 1946-ban például őrizni is kellett a látszatot, hogy a magyarok egyetemmel bírnak kisebbségi jogaik méltánylása ürügyén, de legott felszámolták a látszatokat 1956-ban, mihelyt az „eseményekkel” szolidáris diákság és tanári kar a „nacionalizmus veszélyét” rejthette magában. A pártállami időkben „népi kezdeményezésre” hallgatva megszüntetett intézmény egy minisztériumi rendelet alapján egyesítésre került, s ha utóbb majd ’89-ben úgy hihette az erdélyi magyarság, hogy a rendszerváltó demokrácia engedi kiteljesedni az önállóságot, tévedett: a kétezres években talpra állott Kezdeményező Bizottság ismét megkapta a vádat, hogy a kétnyelvű feliratokkal többségellenes lázításba és illegális kalandorságba fog. A kronológia, a dokumentummellékletek, a historikus szigorúsággal követett interpretáció egésze azt sugallja: az egyetem mint intézmény eredendően az ókori szellemi kincsek összegyűjtésének, rendszerezésének, univerzális feltárásának és értelmezésének iskolája volt a 10. században (studium generale néven), s az európai felfogásban az emberi értelembe vetett hit, a megismerő nyitottság és az értelmes gondolkodás rangja eleve hozzátartozott az intézményes tudásátadáshoz. Párizs vagy Bologna, a platóni akadémia vagy épp az erdélyi tudásátadás műhelyei nemcsak universitasok voltak, hanem a tanár és tanítvány protestáns eszmeiségét követő kultuszhelyek, a közös munkára épülő tudás topológiai esélyei. Ehhez már a teológiai és morális fennség többleteként járult a bizánci túltengést ellenpontozó európai szellem követése, az etnikai közösségek harmóniájára törekvés, a nyelvek bűvkörét átölelő tudás és gyakorlat. A kötet egyes írásainak (összesen tíznek) aprólékos ismertetése egy kisebb tanulmány vagy kiadósabb feljegyzés volna, ezt szívesen hagyom az Olvasóra. Amit a kötet egésze üzen 240 oldalon: a társadalom relatív teljességének viszonylag komplex értelmezésére és megértésére elszánt törekvés kitartó volta. Ezt tanulhatjuk az alapítóktól, a küzdőktől, a vitatkozóktól, kármentőktől, kálváriajáróktól, az erdélyi magyar felsőoktatás egész históriájából, példázatából... Talán nem is először, de (sajnos, vélhetően) nem is utoljára. Súlyos vétek Tudás és társadalom elméleti viszonyrendszere, a megfigyelés, megértés, élmény szemantikai probléma-tára ugyanakkor jól láthatóan nemcsak az erdélyi világot vagy a tudástermelő intézmény szekuláris világát jellemzi, de a tudni-nem-érdemes dolgok és a tudottan is kételyekkel körülvehető értelmezések harmóniájának európai vagy még egyetemesebb létfelfogásait szintúgy. Ugyanez igényt, mintát angolszáz, de elsősorban német és angol típusú kisebbségkorrajzot adja a megannyi össze-nem-hasonlítható módszerrel és szemléletmóddal tárgyalt konferencia-kötet, melyet a kolozsvári Sapientia adott ki 2008. márciusi tudományos találkozójának anyagából. Ez a nemzeteket és kisebbségeket határokon belül, határok alatt és határok fölött is szemügyre vevő szövegválogatás a kisebbségiséget mint uniós kihívásnak és ugyancsak uniós újításnak is szerepet adó tüneményt járja körül. A Bodó Barna és Tonk Márton szerkesztette kötet (Nations and National Minorities in the European Union. Sapientia – Hungarian University of Transylvania, Cluj-Napoca, 2009, 263 oldal); nyelvek, identitások, kistáji és interetnikus kapcsolatok, kultúraközi játszmák megannyi verzióját vonultatja föl tizenhét szerzői-előadói anyagban, s ha szabad az interkulturális sugallatokra hallgatni, röviden úgy fogalmaznám: uniós félszekkel tálalja azt, amit a kutatók széles köre, diákok és egyetemi oktatók, cigánykutatók és erdélyi politológusok, történészek és nemzetközi jogászok szinte egybehangzóan úgy értelmeznek, mint Európa felkészületlenségét az újonnan csatlakozó országok kisebbségi közösségeinek befogadására. Csupán néhány névvel jelezve a tematikákat: Bodó Barna nemcsak kutatói és tudományos sorsával, de a Babeş–Bolyai Egyetem historikumával is illusztrálja, milyen befogadáshiány ül még mindig a magyar népességen Kolozsvárott...; Vizi Balázs a regionális és etnikai kisebbségi mozgalmak európai állapotával igazolja a felmerülő kételyeket, Christoph Pan a minoritások uniós játszmáinak esélytelenségeiről értekezik, Vasile Docea egyenesen a történeti értelmezések tüzébe engedi a kisebbségtematikákat, Binder Mátyás hasonló alapon történeti, de a magyarországi cigányságkutatásban már empirikus élmény révén igazolja a képességhiányt, mely a magyar társadalom befogadáshiányos felfogását jellemzi, Nádor Orsolya az egy-, két- és többnyelvűség esélyeit latolgatja az uniós dilemmák közepette, Egyed Péter számára a liberális jogszemlélet és a kisebbségpolitikák sutasága nyújt kritikai felszínt, Szoták Szilvia pedig egy magyar–osztrák kisrégió határdiskurzusaival illusztrálja a közeledés és távolságtartás esélyeit. A könyv német és angol nyelvű írásai (román összefoglalókkal) éppen a kisebbségi tudásterületek közelségét és egyben távolságtartási stratégiáit jelzik, nemcsak egymástól, hanem az uniós egységesülési játszmák árnyékában is... Olvasata(i) ma már nemcsak a határainkon túli szférákban, hanem a hazai tudományelméleti és interdiszciplináris közegben is kötelező lenne, ha komolyan tudnánk venni a korszakos kihívásait mindezen társadalmi téteknek és játszmáknak. Szinte kézenfekvő, hangsúlyozást sem igénylő, hogy itt a kultúrák közötti kontextus nemcsak határok között, etnikai kontaktuszónák között, korok és körök között, hanem nemzeti, nemzetközi, interkulturális és multinacionális dimenziók között hat, az értelmezés, belátás, elfogadás, kritika és interpretáció annyiféle, ahány európai nézőpontot csak felvesz a gondolkodó egyed. Súlyos vétek, parttalan kontraszt lenne arra tenni a hangsúlyt, mennyire interdiszciplináris ma már minden belátás, s mennyire nem „valakiknek” van „igaza” vagy tévedése... – hanem éppen ellenkezőleg: minél kevésbé komplex egy etnikumközi vagy kultúrák közötti kölcsönhatás-elemzés, annál kevésbé érvényes bárminő megállapítás róluk mint öntörvényű elemekről. De hisz ezt voltaképpen tudjuk is, csak éppen a megjelenésmódok és mutatkozások sokszínűsége vakít el néha, midőn a komplexitást hangsúlyozva látszólag feledjük az egyedit, vagy fordítva, méltán sokra tartva a másságot, a hasonlóság érdeme halványodik el pillantásunk előtt. Hasonló kétes komplexitással üzen a Balázs Sándor nyolcvanadik születésnapjára szerkesztett kötet is, amely Bodó Barna, Bakk Miklós és Veress Károly szerkesztők jóvoltából Kisebbségben, közösségben címmel (Politeia Egyesület – Bolyai Társaság – Communitas Alapítvány, Kolozsvár, 2008, 400 oldal) jelöli az illúziók, nosztalgikus elvágyódások és misztikus megváltások képzeletvilágán túli cselekvő közösséget, melynek a létige, a hogyanlét módja, a kitartó feladatvállalás tisztessége adja ellenpontját azok számára, akik nem kilépni próbálnak az alkalmazkodás kényszereiből, hanem együtt létezni azokkal. A tizenhét szerző fölsorolása nem adott lehetőség itt, a tárgyalt tematikák sokszínűsége pedig az ünnepelt iránti elkötelezett kapcsolatot, szellemi örökségvállalást, mintakövetést tükrözi, ezekből néhányat fölidézni viszont mind gyakrabban figyelembe venni volna érdemes: az „identitástudatunk zavarait” már a nyolcvanas években megkomponáló Balázs Sándor filozófiai, történeti, szociológiai, demográfiai, jogi, pszichológiai alapozással él, s az üdvözlő írások is ezekről a tudásterületekről hoznak megvilágosító fényeket. A romániai tudományosságban kivételes fontosságú iskolát nyitó Dimitrie Gusti szellemét idéző és munkásságát tolmácsoló Balázs Sándor a tisztelgők körétől nem ok nélkül kap filozófiai realitásfogalmakról, angolszász kisebbségfelfogásokról, jogi autonómiákról, iskolai motivációról, multikulturális egyetemépítésről, a román demokrácia rendszerváltás-kori jellemzéséről, nemzetdefiníciókról, politikai aktivizmusról, geopolitikai szinergiáról, nemzeti kisebbségvédelmi gyakorlatról, kétnyelvűségről, uniós jogrendről szóló tanulmányokat... – mindezek éppen a multikulturális kisebbségi létformák, alapjogok és létvalóságok felől nézve taglalják azt az állapotot, amelyben a klasszikus erdélyi kérdés: „lehet, vagy nem lehet” megmaradásra törekedni, nem csupán megerősítő választ nyer, de a nemzetközi (térbeli) és történeti (időbeli) harmóniakeresés példái révén olyan visszaigazolást is, melynek épp az ünnepelt életművében gyökereznek sorskérdései. S nem azért, mert akár a román tudományosság, akár az interkulturális párhuzamok oly kézenfekvővé teszik (ezért is!), de szinte kézre jön az a kötet, amelyet a 2007-ben rendezett Valorile multiculturalităţii című konferencia anyagából állított össze Brassai László és Victor Sibianu, azonos kötetcímmel, a multikulturalitás értékeit követve és felmutatva (Alteris – Státusz Kiadó, Árkos–Csíkszereda, 2007. 400 oldal). A konferencia-előadásokat tartalmazó kiadvány az uniós befogadás határpontját tekintve oly kapacitásokkal, készségekkel, nyitottságokkal és zárványokkal foglalkozik, melyek az interetnikus disputákban (Miklósné Zakar Andrea), helyi nyelvjátszmákban (Bodó Barna), szabályozott tudástörténeti terekben (Dorel Marc, Ioan Popa, Rákóczi Zsuzsa, Diana Dumitru), területi identitásokban (Bugovics Zoltán, Minorics Tünde, Ionan Marian Ţiplic, Simon Zoltán, Mazzag Éva, Lavinia Bârlogeanu), és etnikai vagy vallási mezőben (Grosz Irma Emese, Csomortáni Erika, Oláh József, Florentina Harbo, Szász Antónia) keletkeznek. A szövegválogatás nem óhajt politikai konfrontáció eszközévé válni, de kölcsönös tanulsággá igen, miként is beszélhetők el a politikai, érzelmi, származási és műveltségi közösségek konfliktusai a történő történelem múltjában vagy jelenében. Éppen a multikulturalitás mint érték, a többrétegű identitás mint helyzet, a többnyelvűség mint állapot és esély a meggyőző ezekben a dolgozatokban, melyek egyébiránt egy kivételesen tudományáhítatos kis kollektíva apró szentélyében (Árkoson) zajló nemzetközi konfrerencia előadásai voltak, a hazai (és talán nemzetközi) tudományos közéletben rendkívül ritka gesztussal, mindjárt a regisztrációnál kézbe kapott kötetként, s kiegészítve egy másikkal (ALTERIS – Asociaţia Multiculturală, Anuar, vol. I.), mely hasonlóképp a meghívott előadók írásaiból vett mustrával nyitott azonnal nemzeti és tudásterületi, nyelvi és kultúraközi kölcsönhatások felé. Az árkosi konferencián lezajló miliő-építés, műhelyszervezés, értelmezési konstrukcióformálás talán rögtön a konferencia közegében még nem annyira, de hosszabb távú hatásában a mélyebb átlátás, az európai párhuzamokra és nemzet- vagy közösség-építési stratégiákra vonzotta a figyelmet, magyar és román cigánykutatás, szubkulturális politikai mozgalmak, kisebbségi kommunikációk, együttélési és határformálási tétek ismertetései révén. Kisebbség, ha relatív többséggé lesz, vagy ha környezetében a vesztességtudat egyéb külső okok miatt eluralkodik, és helyzetét a mindenkori mennyiségi/demográfiai kontraszt formálja, mindig és mindenhol szükségképpen kell tapasztalnia hajlamok megnyilvánulását a sztereotipizálásban és előítélet-formálásban. A megoldásokról, mintákról és példázatokról számos klasszikus mű forog közkézen, de bizonnyal méltó jelentősége van (vagy lehet) a kortárs felfogásokból, jelenkori interpretációkból származó áttekintéseknek is. Ezek egyikeként hiánypótló szerepet kap az a kötet, melyet Dranik Réka formált Sztereotípiák és előítéletek címen a Kolozsvári Egyetemi Kiadónál (BBTE, Kolozsvár, 2008, 177 oldal), hogy tankönyvvé válva a megismerés, a belátás, a reprezentációk, a sztereotípia- és előítéletkutatás története, módszertana, valamint több mint száz évre visszatekintő példatára segítségével a kortárs gondolkodási sémák felé vezesse az érdeklődőt. A cigány, zsidó, magyar, szőke nő és boszorkány-sztereotípiák jókora gyűjteménye a kötet mintegy harmadát adja, megannyi illusztrációval, szövegidézettel, hogy az elméleti eligazító és a kutatásmódszertani zárófejezet közötti összefüggések harmonikussá válhassanak. A szerző érzékenysége oktatási gyakorlatra vall, vagyis arra a rutinra, amely a környező világban elfoglalt hely, a megszerzett ismeretek és az egyén, illetve csoport viszonyrendszerében kialakult-megerősödött eligazodáskészség alapján határozza meg az előítéletek életvezetési értékké váló funkcióit: ennek alapján megkülönböztet perceptív (megismerési) besorolást, önmeghatározási motiváltságot, a különbözőség előnyéből fakadó és a csoport-hovátartozási gyakorlat szerinti, illetve ideologikus-érdekérvényesítési dominanciát, melyeket ha nem is felment, de árnyaltan helyére tesz és elősegíti a sztereotípiák nem sztereotipikus belátásának megoldásait. Átmeneti rítusállapot A tudni érdemes tudások közé tartozik ugyanakkor egy terület, amely éppúgy, mint a „nép művelésének” egyik technológiája, s épp az utóbbi időkben sokkal sikeresebb is, mint a tudományos felöltözködés igénye és értékrendje, vagyis a vásárlás és a korszakunkra jellemző új „aranyláz” legmérvadóbb formája: a fogyasztói magatartás. A versengés, a bőség, a marketing uralma, a társadalmi együttműködési és kizárási formák új hatásmechanizmusai ma már vitathatatlanná teszik, hogy a zsákmányolók egyik, a termelők másik, a kisajátítók harmadik és az újraelosztás új korszakaira jellemző további, jóval „betegesebb” életvilágok ezen felüli sajátos keretéről van szó, mely éppúgy összefügg kultúraközi kapcsolatokkal, hardverrel és szoftverrel, mint életvezetési értékek válságával, kapcsolathiányokkal és kiszolgáltatottságokkal. Magát a konzumálás jelenséget nemcsak érzékeljük, de a mindennapi lét szinte minden alakzatában és minden jelenségében jelen van maga a fogyasztás, tekintve a sajtót, reklámokat, utcai figyelemfelkeltést, promóciós kínálatot, on-line keresgélést és informális gazdaságot egyaránt sorra vevő rendszerben. A tünemény nemcsak megismerésre, de kulturális értelmezésre szorul (tegyük hozzá, a tudományos elemzést régóta – mondjuk nem tekintve messzebb, mint Simmelig vagy Weberig, Marxig vagy Veblenig – egyformán izgatva), s épp ezért tanításra, megértésre is érdemesíthető. E célra készült az az egyetemi jegyzet (Gagyi József: Fogyasztói magatartás. Sapientia – Erdélyi Magyar Tudományegyetem, Scientia kiadó, Kolozsvár, 2009, 192 oldal), melynek a szerző által adott horizontja nem „a szervezetek világának” makrogazdasági, bankpolitikai vagy tőkekonverzációs szintjén definiálható, hanem épp ellenkezőleg, a szerző antropológiai alapállásából fakadó természetes meghatározottsággal: az emberi dimenziók általi behatároltsággal. A kötet három nagyobb fejezetének (fogyasztás fogalma, elvek és tartalmak; társadalom mint kooperáció és dominancia terepe; mai feltételek, fogyasztási gyakorlatok rendszere) szinte mindegyikét a kulturális antropológia fókuszpontjai között hangsúlyos termelés, felhalmozás, csere, többlet koncepciójára, a Polányi-féle „nagy átalakulás” és archaikus gazdasági-elosztási viszonyok forradalmi átalakulására vezeti át/vissza/tova. Az emberi tevékenységek praktikus és szimbolikus formái, a társadalmi kommunikáció sodrában zajló elosztási és részesedési viszonylatok, valamint a ragadozói létre kárhoztató modern árucikk-birtoklási lázak fajtái és értékelvei olyan jól tagolt rendben mutatkoznak a kötetben, hogy az vaskos nagy műveket pótol – bár ez nem célja, sőt, ezek felé csak terelgetni próbál. A „nagy értékváltás” időszakának, századunk elejének alapmozgásait rögzítő zárófejezetében ezt a társadalmilag szervezett átmeneti rítusállapotot, a szolgáltatások és fogyasztási felelősségtudatok nagy komplexitás-dilemmáit, valamint a mindennapi életet átszövő kiszolgáltatódás feszültségeit feloldani képes emberi reflexiót akként értékeli, mint (talán egyetlen, csekélyke eséllyel kecsegtető) mérlegelési feltételt, amely az elemzés biztosítékát még nyújtani tudja. E belátások nélkül a tömegtermelésbe sodródó és java produktumát a szolgáltatások végtelen cserehálózatával helyettesítő korszakos kultúra szomorú végóráit lehet csupán nekrológba foglalni. Ha még lesz ki megírja, hiszen az már nem piaci termék, s lesz ki elolvassa vagy átérezze, hisz erre mind kevesebb az esély... Brassai példája Hasonlóképp merész, a szerző-gyűjtő-harácsoló-fogyasztó lények természetrajzával kapcsolatos kérdésfelvetéssel él Brassai László is, aki Válasz a kockázati társadalomra: az élet értelmességébe vetett hit című kötetében (T3 Kiadó, Sepsiszentgyörgy, 2010, 176 oldal) az önazonosság-építés és értelemkeresés alternatíváit veszi sorra rövid eligazító elemzésében. Az „élhető élet” perspektíváját a rizikó-központú gondolkodás helyett az erőforrás-alapú válaszokban és reflexekben nevezi meg, a védőhatások társadalmi tereit és az élményhatásokra pozitív válaszokat adni képes „elköteleződő személyek” biztató életmintáit véve alapul. A relatíve vékonyka kötet (170 oldal) utolsó harminc oldala a felhasznált szakirodalom jegyzéke, ami nem a tájékozatlanság sepsiszentgyörgyi bizonytalankodását mutatja, hanem épp a magatartástudományok roppant széles viselkedési és értelmezési horizontjának átfogási kísérletét, a lehetséges válaszok keresésének végtelen tartományából kimetszett kört, amely attrakcióra sokszor éppen az erdélyi tudományosság volt képes impozáns példáival az elmúlt néhány évszázadban is. Brassai a perszonális és közösségi fejlődésfogalmak áramából indul ki, s a huszadik századi pszichológiai paradigmaváltás kérdésén átvezetve az életvezetési kérdések korszakos gondjaiig, vagy a lehetségesen időszerűnek tekinthető válaszokig ívelő problematikát abba a bizalmat sugárzó tartományba kalauzol, amelyben a bontakozó lélek és a társas terében eligazodára képtelenné vált ember talán még meglelheti minimális kapaszkodóit. Persze – s ez a kötet fő vállalása – ehhez éppen azoknak kéne az élet értelmességébe vetett hitet úgymond „kézbe adnia”, akik sokszor maguk sem birtokolják, nem látják át vagy nem kezelik reflexíven a kor kulturális és pszichés sodrásainak gondjait. Kisebbségek-e a fogyasztók, sztereotípiagyártók, kultúraközi határokon mozgók, európai sodrásokba kerültek, egyetemfenntartó vehemenciák, avagy a mindenkori többséggel interakcióban álló, létfeltételeiket etnicitásuk vagy hozott és gyarapított kultúrájukban védeni próbálók? Nem többségiek-e épp ebben a kulturális interferenciavilágban? Nem a többségben lévőkhöz hasonlóan óvják, tartósítják-e a maguk túlélési esélyeit, s viszik tovább örökségeiket...? A válasz sosem egyértelmű – közelítésmódoktól, belátásoktól függ. Mert valahol, valamiben, valakikkel szemben, valamikor mindenki kisebbségi. Minden többség is kisebbségekből áll. Amíg áll... A. Gergely András Új Magyar Szó (Bukarest) 2011. október 5.Könyvbemutató az autonómiáról Dél-Tirolban2011. szeptember 30-án a dél-tiroli Bozenben mutatták be a Georg Grote és Barbara Siller szerkesztésében megjelent, a dél-tiroli autonómiáról szóló tanulmányokat tartalmazó „Südtirolismen” című tanulmánykötetet. Tőkés László EP-alelnök képviseletében, valamint az autonómiaügy elkötelezett politikusaként Szilágyi Zsolt kabinetfőnök vett részt a jeles eseményen. A rangos kiadvány annak a konferenciának a szerkesztett anyagát tartalmazza, amelyet 2010 októberében, Dublinban tartottak Európa egyik legsikeresebb önkormányzati rendszeréről, a dél-tiroli autonómiáról. A könyv szerkesztőinek ismertetője után Luis Durnvalder, az autonóm terület kormányzó-tanácsának elnöke kapott szót, aki beszédében azt hangsúlyozta, hogy az autonóm területről szóló tudományos elemzések nagyban segítik az autonómia működtetőit a kormányzás hatékonyabbá tételében. Autonómiájuk egy jól működő, modellértékű rendszer, mindazonáltal még sokat kell dolgozni továbbfejlesztése érdekében. Tőkés László köszöntését Szilágyi Zsolt tolmácsolta a könyvbemutatón. Beszéde elején külön is gratulált és köszönetet mondott az erdélyiek jól ismert barátjának, Christoph Pan professzornak, az odahaza legismertebb dél-tiroli autonómia-szakértőnek azért a szolgálati körútért, melyet nemrégen dél-tiroli olaszok és németek az autonómia népszerűsítése céljából Székelyföld több városában és Bukarestben tettek. „Mi is az autonómiáért harcolunk. Megilletődve jöttem ide, mert azt szeretnénk, hogy néhány év múlva Székelyföld is autonóm státussal rendelkezzen, és a székelyföldi, illetve erdélyi román testvéreink éppen úgy belássák és elfogadják az autonómia hasznát és létjogosultságát, mint az itt élő olaszok” – mondotta. A kötet kiváló példája a több tudományágat átfogó elemzéseknek. A dél-tiroli autonómia-modell felmutatása révén ugyanakkor inspiráló hatással van más európai régiók számára. Továbbá azt bizonyítja, hogy az önkormányzás olyan önálló belső erőforrást jelent, melynek felhajtó ereje a további fejlődésnek is kiindulópontja lehet. „Gratulálok a szerzőknek, jó volna ezt a könyvet magyarra és angolra is lefordítani, hogy a megjelenése nyomán elinduló közvitába a mi szakértőink és más nemzetközi elemzők is bekapcsolódhassanak” – zárta méltatását Szilágyi Zsolt. A Ladin Egység Napja „Ne add el földedet, ne add el életed!” Október 1-jén, az Olaszország három különböző tartományában élő ladinok részvételével, a ladin szervezeteket tömörítő Uniun Generala di Ladins dles Dolomites San Martino in Badia településen rendezte meg a Ladin Egység Napját. Az ünnepségre érkező Szilágyi Zsolt meglátogatta a San Martin de Torban nemrég megnyitott kastély-múzeumot, amely a ladinok múltját mutatja be a történelem, a régészet, a kultúra és a sporttörténet dimenzióiban. A síturizmus miatt megdrágult ingatlanárakra és a saját házaikat, földjeiket eladni kényszerülő helyi lakosok gondjaira utalva, a múzeum előtt a következő, kőbe vésett felirat fogadja a látogatót: „Ne add el földedet, ne add el életed!” A tiroli ladin népcsoport, a németek és az olaszok mellett, az autonóm terület harmadik nemzeti közössége. A más vidékeken is szétszóródva élő, mintegy 31.000-es lélekszámú ladin közösségnek kb. kétharmad része élvezi a dél-tiroli autonómia által biztosított, kulturális önkormányzati jogokat. A szomszédos, Velence központú Belluno olasz tartományban élő ladinok száma viszont, nyelvi-kulturális védelem híján, évről-évre csökken. Éppen ezért ők is Dél-Tirol tartományhoz szeretnének csatlakozni, hogy az autonómia által nyújtott védelemre tegyenek szert. A ladinok ünnepét megnyitó köszöntőjében Elsa Zardini, a ladin szervezetek szövetségének elnöke a 2007-ben, a Dél-Tirol tartományon kívül élő ladinok által tartott népszavazásról szólt, melynek rendjén a Veneto tartományban élők a közigazgatási határok megváltoztatását kezdeményezték, hogy ők is részesülhessenek a dél-tiroli autonómia nyújtotta védettségben. A ladinok számára anyanyelvi és kulturális identitásuk, őseik öröksége éppen olyan európai értéket jelent, mint bármely más európai nemzet számára – hangsúlyozta a szónok. Köszöntője elején Szilágyi Zsolt kabinetfőnök Tőkés László EP-alelnök üdvözletét tolmácsolta a résztvevőknek. Mint mondotta, képviselője erdélyi, illetve strasbourgi programjai miatt nem tud jelen lenni, de az európai nemzeti közösségek közötti szolidaritás jegyében nagyon fontosnak tartotta, hogy képviselve legyen ezen a rendezvényen. „Az Európai Unió csak akkor tudja gazdasági teljesítőképességének teljességét, maximumát adni, ha megnyugtatóan rendezi az őshonos nemzeti közösségek helyzetét. Európa csakis akkor lehet sikeres, hogyha a tagállamok polgárai és azok közösségei sikeresek. Isten segítse Önöket továbbra is abban, hogy büszke ladinokként jól érezzék magukat országukban és Európában” – zárta beszédét Szilágyi Zsolt. A rendezvényen jelen lévő, a dél-tiroli néppárt színeiben megválasztott Herbert Dorfmann európai parlamenti képviselő a ladin közösség sajátos értékeit méltatta, és azt hangsúlyozta, hogy a kisebbségi jogok európai szintű biztosítása elengedhetetlenül fontos nemzetközi követelmény, végezetre pedig további támogatásáról biztosította őket megmaradásért folytatott küzdelmükben. A beszédek sorát a ladin szervezetek vezetőinek beszámolói követték. A kulturális záróműsor befejezéseképpen egy alkalmi kórus ladin nyelven énekelte el Európa himnuszát – az Örömódát –, jövőbe vetett hitük bizonyságaképpen. erdon.ro 2012. február 24.Kisebbségügyi konferencia – Jakab István: a megalapozott gazdasági hátterű kisebbség jobban tud élni a jogaivalA rendezett viszonyok között élő, megalapozott gazdasági hátterű közösség jobban tudja gyakorolni, nap mint nap megélni saját jogait – mondta újságíróknak Jakab István, az Országgyűlés fideszes alelnöke pénteken Düsseldorfban, a nemzetközi kisebbségügyi konferencián elhangzottak tanulságait összegezve. Az észak-rajna-vesztfáliai tartományi parlament épületében a Nyugat-európai Országos Magyar Szervezetek Szövetsége (NYEOMSZSZ) és a Németországi Magyar Szervezetek Szövetsége (BOUD) szervezte a csütörtökön kezdődött kétnapos rendezvényt, együttműködve a Dél-tiroli Népcsoportok Intézetével. A konferencián szerte Európából húsz rangos előadó mutatta be a kisebbségvédelemmel kapcsolatos eddigi tapasztalatokat, a jelenlegi lehetőségeket és a további kihívásokat. Kiemelten foglalkoztak a Kárpát-medencében élő magyar kisebbségek kérdésével. Jakab István felhívta a figyelmet arra, hogy az eszmecserén nagy teret kapott a dél-tiroli példa, az észak-olaszországi németajkúak által megvalósított autonómiamodell. Az országgyűlési alelnök szerint Dél-Tirol sikeréhez nagy mértékben hozzájárult a gazdaság is. ”A jogokat csak akkor lehet igazán tartósan megőrizni, ha valamennyien mögé tesszük a gazdasági részt is” – fogalmazott. Jakab számára a düsseldorfi tanácskozás másik fontos üzenete az volt, hogy a kisebbségek történelmi fájdalmait, “a sebeket csak oly mértékig szabad feltépni, ameddig egyértelmű választ, gyógyírt is tudunk adni”. Ellenkező esetben, ha nincs megfelelő válasz, akkor az csak tovább rontja a kisebbség helyzetét – állapította meg. A tanácskozás pénteki ülésnapján nagy elismerést váltott ki Beate-Sibylle Pfeilnek, a Dél-tiroli Népcsoportok Intézete képviselőjének az előadása. Ő egyfelől a kisebbségi nyelvhasználatot elősegítő Európa tanácsi dokumentumokat elemezte, másfelől pedig viszonylag részletesen taglalta a Jakab István által kiemelt témát is, nevezetesen az önigazgatás gazdasági vonatkozásait. Úgy vélekedett, hogy Dél-Tirol példája azt mutatja: a többnyelvű régiók gazdasági versenyelőnyt élvezhetnek, hiszen a többféle kultúrában is otthonosan mozgó munkaerő nagyobb értéket képvisel a munkaerőpiacon. Az előny a másik irányból is kimutatható: a kisebbségi nyelv- és kultúraápolás pótlólagos munkalehetőségeket biztosít. Beate-Sibylle Pfeil az Európa Tanács által játszott pozitív szerepről szólva kiemelte a “kisebbségek pozitív diszkriminációja” fogalmának a bevezetését és érvényesítését, vagyis annak a felismertetését, hogy a kisebbségek eleve adott versenyhátrányát kedvezményekkel járó megkülönböztetéssel kell kiegyensúlyozni. Dél-Tirol németajkú lakossága – emelte ki továbbá az előadónő – a közös, nemzetiségi törekvések érvényesítése során képes volt felülemelkedni a belső pártpolitikai megosztottságokon. Christoph Pan, aki szintén a Dél-tiroli Népcsoportok Intézetét képviselte az eszmecserén, ezt kiegészítette azzal a megállapítással, hogy hatékony autonómia csak akkor valósítható meg, ha ahhoz sikerül megnyerni a többségi nemzethez tartozó lakosok támogatását. ”Meg kell tudni győzni őket arról, hogy tapasztalati tények mutatják: a többségi nemzet számára is haszonnal jár a virágzó kisebbségi autonómia” – mondta. Ezzel kapcsolatban Bodó Barna, a kolozsvári Sapientia Egyetem tanára is úgy fogalmazott, hogy “az autonómiafolyamat sokszereplős játék”. Megjegyezte azonban, hogy egyelőre korántsem sikerült abba minden szereplőt bevonni, és Romániában az elmúlt években gyakorlatilag semmilyen előrelépés nincs a kisebbségek ügyében. Példaként a 2005-ben benyújtott kisebbségi törvénytervezetet hozta fel, amelynek eddig csak egy kisebb részét tárgyalták meg parlamenti bizottsági szinten, de annyi módosító javaslatot nyújtottak be az eredeti szövegtervezethez, hogy Bodó szerint “most már talán jobb lenne visszavonni az egészet”. Kárpáti János MTI 2012. február 25.„Egyre kevésbé hallják meg a nemzeti kisebbségek problémáját”Az Európai Unió (EU) egyre kevésbé hallja meg a nemzeti kisebbségek problémáit, és a közösségi szintről érkező válasz mindig ugyanaz: a kisebbségvédelem kérdése nemzeti hatáskörbe tartozik – állapította meg Gál Kinga fideszes európai parlamenti (EP-) képviselő, a düsseldorfi kisebbségügyi konferencia résztvevőihez intézett, pénteken lejátszott videóüzenetében. Az észak-rajna-vesztfáliai tartomány parlamentjében a Nyugat-európai Országos Magyar Szervezetek Szövetsége (NYEOMSZSZ) és a Németországi Magyar Szervezetek Szövetsége (BOUD) szervezte a csütörtökön kezdődött kétnapos rendezvényt, együttműködve a Dél-tiroli Népcsoportok Intézetével. A düsseldorfi konferencián szerte Európából húsz rangos előadó mutatta be a kisebbségvédelemmel kapcsolatos eddigi tapasztalatokat, a jelenlegi lehetőségeket és a további kihívásokat. Kiemelten foglalkoztak a Kárpát-medencében élő magyar kisebbségek kérdésével. A nyitó nap egyik meghívott előadója lett volna Sógor Csaba, aki azonban váratlanul adódó, más irányú elfoglaltsága miatt nem tudott személyesen megjelenni, ezért előadását felolvasták. Az elmúlt húsz év romániai kisebbségi vívmányait a parlamenten kívül nem lehetett volna elérni, kormányban és ellenzékben az RMDSZ mindig stabil és kiszámítható partner volt, még akkor is, ha a koalíciós társak sorozatosan nem tartották be ígéreteiket – állapította meg az RMDSZ-es európai parlamenti képviselő. Úgy vélekedett, hogy a kisebbségvédelem terén – az uniós romastratégia mintájára – egy egységes európai kisebbségi keretegyezmény is segíthetné a romániai magyarság – és minden unióbeli kisebbség – biztonságérzetének kialakítását. Az autonómia kérdését illetően Sógor felhívta a figyelmet arra, hogy a kulturális autonómiát is tartalmazó kisebbségi törvény elfogadását Románia még a 2007-es EU-csatlakozás előtt megígérte, ez a tervezet azonban azóta is ott van a különböző parlamenti szakbizottságok fiókjaiban. „A területi autonómia lehetőségéről természetesen nem mondtunk le, de egy ilyen törvény megszavazásának a realitása egyelőre esélytelen” – tette hozzá. A csütörtöki programban szerepelt még Sógor Csaba helyzetértékelése mellett Christoph Pannak, a Dél-tiroli Népcsoportok Intézete képviselőjének az előadása arról, milyen tapasztalatokat lehet leszűrni az Európa Tanács nemzeti kisebbségvédelmi keretegyezményének, valamint a regionális és kisebbségi nyelvek európai chartájának az életbe lépése nyomán. Kocsis Károly (Magyar Tudományos Akadémia) a Kárpát-medencei „etnikumokról, nemzetekről és kisebbségekről” tartott előadást. Külön beszámoló tárgyalta a magyarországi német kisebbség, a sziléziai németség, a Litvániában élő lengyelek, a németországi dánok, a dániai németek, a franciaországi bretonok, a franciaországi elzásziak, a hollandiai nyugat-frízek, illetve az Egyesült Királyságban élő walesiek, cornwalliak és gaelek helyzetét. Péntek délelőtt Gál Kinga videóüzenetének lejátszása után Eplényi Kata, az EP-képviselő munkatársa részletesen ismertette az EU kisebbségvédelmi eszköztárát és az EP-ben működő – az elmúlt két és fél évben Gál Kinga által vezetett – kisebbségügyi munkacsoport tapasztalatait. A videóüzenetben a magyar néppárti EP-képviselő felhívta a figyelmet arra: a magyarok nincsenek egyedül Európában kisebbségi problémáikkal, hiszen közel száz millióan érintettek a nemzeti kisebbségeket, regionális nyelveket, illetve nemzeti közösségeket érintő kérdésekben. Szerinte azonban Magyarország 2004-es EU-csatlakozása óta tapasztalható, hogy az EU egyre kevésbé hallja meg a nemzeti kisebbségek problémáit. Elismerte, hogy ezen valamelyest változtat a Lisszaboni Szerződés életbe lépése, illetve az alapjogi charta jogi erőre emelkedése, de leszögezte: önmagukban még ezek sem elegendőek ahhoz, hogy az EU a kisebbségvédelem területén konkrét ügyekben az általános diszkrimináció tilalmán túlmenő közösségi szinten lépjen fel. „Továbbra is az adott tagállami vezetők politikai akaratán múlik majd, mennyire érezheti magát egy-egy kisebbségi közösség otthon a hazájában és lát jövőképet gyermekei számára” – jegyezte meg. Szabadság (Kolozsvár) 2012. október 5.Könyvbemutató az autonómiáról Dél-Tirolban2011. szeptember 30-án a dél-tiroli Bozenben mutatták be a Georg Grote és Barbara Siller szerkesztésében megjelent, a dél-tiroli autonómiáról szóló tanulmányokat tartalmazó „Südtirolismen” című tanulmánykötetet. Tőkés László EP-alelnök képviseletében, valamint az autonómiaügy elkötelezett politikusaként Szilágyi Zsolt kabinetfőnök vett részt a jeles eseményen. A rangos kiadvány annak a konferenciának a szerkesztett anyagát tartalmazza, amelyet 2010 októberében, Dublinban tartottak Európa egyik legsikeresebb önkormányzati rendszeréről, a dél-tiroli autonómiáról. A könyv szerkesztőinek ismertetője után Luis Durnvalder, az autonóm terület kormányzó-tanácsának elnöke kapott szót, aki beszédében azt hangsúlyozta, hogy az autonóm területről szóló tudományos elemzések nagyban segítik az autonómia működtetőit a kormányzás hatékonyabbá tételében. Autonómiájuk egy jól működő, modellértékű rendszer, mindazonáltal még sokat kell dolgozni továbbfejlesztése érdekében. Tőkés László köszöntését Szilágyi Zsolt tolmácsolta a könyvbemutatón. Beszéde elején külön is gratulált és köszönetet mondott az erdélyiek jól ismert barátjának, Christoph Pan professzornak, az odahaza legismertebb dél-tiroli autonómia-szakértőnek azért a szolgálati körútért, melyet nemrégen dél-tiroli olaszok és németek az autonómia népszerűsítése céljából Székelyföld több városában és Bukarestben tettek. „Mi is az autonómiáért harcolunk. Megilletődve jöttem ide, mert azt szeretnénk, hogy néhány év múlva Székelyföld is autonóm státussal rendelkezzen, és a székelyföldi, illetve erdélyi román testvéreink éppen úgy belássák és elfogadják az autonómia hasznát és létjogosultságát, mint az itt élő olaszok” – mondotta. A kötet kiváló példája a több tudományágat átfogó elemzéseknek. A dél-tiroli autonómia-modell felmutatása révén ugyanakkor inspiráló hatással van más európai régiók számára. Továbbá azt bizonyítja, hogy az önkormányzás olyan önálló belső erőforrást jelent, melynek felhajtó ereje a további fejlődésnek is kiindulópontja lehet. „Gratulálok a szerzőknek, jó volna ezt a könyvet magyarra és angolra is lefordítani, hogy a megjelenése nyomán elinduló közvitába a mi szakértőink és más nemzetközi elemzők is bekapcsolódhassanak” – zárta méltatását Szilágyi Zsolt. A Ladin Egység Napja „Ne add el földedet, ne add el életed!” Október 1-jén, az Olaszország három különböző tartományában élő ladinok részvételével, a ladin szervezeteket tömörítő Uniun Generala di Ladins dles Dolomites San Martino in Badia településen rendezte meg a Ladin Egység Napját. Az ünnepségre érkező Szilágyi Zsolt meglátogatta a San Martin de Torban nemrég megnyitott kastély-múzeumot, amely a ladinok múltját mutatja be a történelem, a régészet, a kultúra és a sporttörténet dimenzióiban. A síturizmus miatt megdrágult ingatlanárakra és a saját házaikat, földjeiket eladni kényszerülő helyi lakosok gondjaira utalva, a múzeum előtt a következő, kőbe vésett felirat fogadja a látogatót: „Ne add el földedet, ne add el életed!” A tiroli ladin népcsoport, a németek és az olaszok mellett, az autonóm terület harmadik nemzeti közössége. A más vidékeken is szétszóródva élő, mintegy 31.000-es lélekszámú ladin közösségnek kb. kétharmad része élvezi a dél-tiroli autonómia által biztosított, kulturális önkormányzati jogokat. A szomszédos, Velence központú Belluno olasz tartományban élő ladinok száma viszont, nyelvi-kulturális védelem híján, évről-évre csökken. Éppen ezért ők is Dél-Tirol tartományhoz szeretnének csatlakozni, hogy az autonómia által nyújtott védelemre tegyenek szert. A ladinok ünnepét megnyitó köszöntőjében Elsa Zardini, a ladin szervezetek szövetségének elnöke a 2007-ben, a Dél-Tirol tartományon kívül élő ladinok által tartott népszavazásról szólt, melynek rendjén a Veneto tartományban élők a közigazgatási határok megváltoztatását kezdeményezték, hogy ők is részesülhessenek a dél-tiroli autonómia nyújtotta védettségben. A ladinok számára anyanyelvi és kulturális identitásuk, őseik öröksége éppen olyan európai értéket jelent, mint bármely más európai nemzet számára – hangsúlyozta a szónok. Köszöntője elején Szilágyi Zsolt kabinetfőnök Tőkés László EP-alelnök üdvözletét tolmácsolta a résztvevőknek. Mint mondotta, képviselője erdélyi, illetve strasbourgi programjai miatt nem tud jelen lenni, de az európai nemzeti közösségek közötti szolidaritás jegyében nagyon fontosnak tartotta, hogy képviselve legyen ezen a rendezvényen. „Az Európai Unió csak akkor tudja gazdasági teljesítőképességének teljességét, maximumát adni, ha megnyugtatóan rendezi az őshonos nemzeti közösségek helyzetét. Európa csakis akkor lehet sikeres, hogyha a tagállamok polgárai és azok közösségei sikeresek. Isten segítse Önöket továbbra is abban, hogy büszke ladinokként jól érezzék magukat országukban és Európában” – zárta beszédét Szilágyi Zsolt. A rendezvényen jelen lévő, a dél-tiroli néppárt színeiben megválasztott Herbert Dorfmann európai parlamenti képviselő a ladin közösség sajátos értékeit méltatta, és azt hangsúlyozta, hogy a kisebbségi jogok európai szintű biztosítása elengedhetetlenül fontos nemzetközi követelmény, végezetre pedig további támogatásáról biztosította őket megmaradásért folytatott küzdelmükben. A beszédek sorát a ladin szervezetek vezetőinek beszámolói követték. A kulturális záróműsor befejezéseképpen egy alkalmi kórus ladin nyelven énekelte el Európa himnuszát – az Örömódát –, jövőbe vetett hitük bizonyságaképpen. erdon.ro 2014. január 22.Dél-Tirol a példatárban – A tárgyalásos út buktatói és sikereA ma modellértékűnek tekintett dél-tiroli autonómia sikeréhez, mint ismeretes, a tárgyalásos út vezetett, s ennek a székelység esetében is adott nem egy feltétele. Románia és Magyarország mint potenciális védhatalom egyazon katonai és államközösség tagjai, az európai beilleszkedés gondjaival küszködnek és regionálisan is egymásra utaltak. Ausztria védhatalmi státusát ugyan paragrafus rögzítette az osztrák békeszerződésben – ennek ma nincs magyar megfelelője –, de az unió az anyaországok felelősségét nem tagadja a határon túli nemzetrészek iránt, s a nemzeti integrációnak most már közjogi folyamatai is zajlanak. A tárgyalások útjában tornyosuló akadályok elháríthatók, ehhez azonban még szükség lenne egy szoros belső erdélyi konszenzusra és akcióegységre a magyar pártok és szervezetek közt, s mindenekelőtt hajlandóságra a román fél részéről arra, hogy tárgyalóasztalhoz üljön. Beszélhetünk-e hasonlóról Bukarestben? Ez Olaszország esetében már 1946–48-ban megvolt, nemzetközi kötelezettséget vállalt ilyen értelemben, az autonómia mindkét felet megnyugtató működése mégis csupán negyvenvalahány évvel később, 1992-re indult be, miután már húsz évvel korábban megszületett az azt megalapozó jogi kompromisszum az ún. második autonómiastatútum formájában. Pár éve nálunk is megfordult Christoph Pan, a Dél-tiroli Nemzetiségi Kutatóintézet Igazgatója, egy 2006-os interjúban nyilatkozta erről az Európai Utas folyóiratnak: „Autonómiát létrehozni hosszadalmas folyamat. Nálunk is több tárgyalási szakasz követte egymást. A kezdetek 1946-ra nyúlnak vissza, ekkor osztrák és olasz felek tárgyaltak Párizsban. Azután 1948-ban kristályosodott ki az első autonómia-berendezkedés, amely működött ugyan, de nagy elégedetlenség övezte. Az új javaslatok 1961 és 1962 között bontakoztak ki arra vonatkozóan, hogyan folytatható a tárgyalásos folyamat és az autonómia kialakítása. 1963 és 1969 között első körben kétoldalú tárgyalások folytak olasz, osztrák szakértők, külügyminiszterek részvételével. Majd a Dél-tiroli Néppárt tárgyalt az osztrákokkal, minisztériumi szinten. A második autonómia kialakításakor létrehoztak egy 135 pontból álló intézkedési tervezetet, amelyet 1992-ig tárgyalási alapnak tekintettek, addig tökéletesítve, amíg mindkét fél teljes egyetértésben el nem fogadta minden megállapítását.” Tudni kell, hogy közben a Néppártban késhegyig menő belső viták dúltak, szemére hányták például Silvio Magnani pártvezérnek, hogy utakat épít önrendelkezés helyett – a vidéki települések elnéptelenedésének megakadályozása végett ott léptek, ahol lehetett, ezzel akadályozták meg a vidéken élő német lakosság kivándorlását, mert ezáltal megalapozták a mezőgazdaság, valamint a turisztika felfutását –, de a párt egysége nem bomlott fel. Nos, a fentiekből több következtetés levonható mind az anyaországi szerepvállalásra, mind az uniós keretek, valamint a többségi fél tárgyalókészségének fontosságára nézve. Melyikkel rendelkezünk ma, hol lehet elkezdeni a munkát? A tárgyalás szép – de felek kellenek hozzá. B. Kovács András Háromszék Erdély.ma, 2017. május 22.Tőkés méltatja és helyre teszi a FUEN-kongresszustTőkés László európai parlamenti képviselő, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke, az RMDSZ volt tiszteletbeli elnöke nyilatkozatot juttatott el a sajtóhoz a FUEN 62. kongresszusa kapcsán, amely tegnap ért véget Kolozsvárott. Alább olvasható. Az Európai Unió lakosságának mintegy tíz százalékát kitévő őshonos nemzeti kisebbségek, valamint a Románia népességének szintén közel tíz százalékát képező etnikai kisebbségek közösségében az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács örömmel üdvözli az Európai Nemzetiségek Föderatív Uniójának (FUEN) most véget ért 62. kongresszusát, nagyra értékelve annak áldásait és eredményeit. A jeles esemény kapcsán a következőket tartjuk még szükségesnek elmondani. 1. Kolozsvár volt magyar alpolgármestere köszöntőbeszédében azt állította, hogy a FUEN most először tartotta kongresszusát Erdélyben. A valóság azonban az, hogy az európai kisebbségek ernyőszervezete már 1996 májusában a Romániához került magyar területek Erdélynek nevezett részén, nevezetesen Temesváron rendezte meg – akkori – 41. kongresszusát. 2. A mostani kongresszuson méltó megemlékeznünk Szőcs Géza volt RMDSZ-főtitkár, Pillich László, az RMDSZ volt FUEN-küldötte, valamint Eva Maria Barki ausztriai jogvédő azon érdeméről, hogy kiemelkedő szerepet játszottak magyar közképviseleti és érdekvédelmi szervezetünknek a FUEN rendes tagjai közé való felvételében. 3. A FUEN mostani vezetősége iránti köszönet mellett utóbb is hálás köszönettel kell visszagondolnunk Christoph Pan dél-tiroli professzorra, a kisebbségi autonómia élharcosára, a FUEN akkori elnökére, akinek döntő szerepe volt abban, hogy az erdélyi magyar közösség hathatós támogatása céljából mi lehettünk a házigazdái a maga nemében páratlan és előzmény nélküli temesvári rendezvénynek. 4. Az RMDSZ elnöke kolozsvári beszédében a kemény hangú igazmondás hevületével állapította meg, hogy „a NATO-, majd az EU-csatlakozás idején tapasztalt kisebbségbarát román intézkedések kora lejárt, és elkezdődött egy visszarendeződési folyamat”. Sajnálattal érzékeljük, hogy az RMDSZ elöljárójának 21 évre volt szüksége ahhoz, hogy végre ráébredjen a romániai kommunista és nacionalista visszarendeződés mindennapi és folyamatos valóságára, amelyben közel három évtizede élnünk adatik. Feltehetően a neptuni paktum bukaresti optikája téveszti meg romániai politikusunkat. A jelen nyilatkozathoz mellékelem 1996. május 16-án elmondott temesvári beszédemet – egyebek mellett – a visszarendeződés tárgyában. Végezetre jó vagy rossz mementóként hívom fel a figyelmet arra, hogy 1996-ban és most, az Úrnak 2017. esztendejében is ugyanaz a Teodor Meleșcanu tölti be a román kormány külügyminiszteri tisztségét. Apropó: visszarendeződés. Az RMDSZ zilahi kongresszusán az önelégült tapsviharok közegében bizarr látvány volt a szervezet elnökének jobb és baloldalán együtt látni Semjén Zsolt magyar miniszterelnök-helyettest, valamint Liviu Dragnea román szocialista pártelnököt, a mi elnökünk „bizalmasát”. Mindettől függetlenül, a román országféltő politikusokat Christoph Pan szavaival nyugtathatjuk meg: „Az autonómia az elszakadás legjobb ellenszere.” itthon.ma/erdelyorszag 2017. május 22.Nyilatkozat a FUEN kolozsvári kongresszusa kapcsánAz Európai Unió lakosságának mintegy tíz százalékát kitévő őshonos nemzeti kisebbségek, valamint a Románia népességének szintén közel tíz százalékát képező etnikai kisebbségek közösségében az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács örömmel üdvözli az Európai Nemzetiségek Föderatív Uniójának (FUEN) most véget ért 62. kongresszusát, nagyra értékelve annak áldásait és eredményeit. A jeles esemény kapcsán a következőket tartjuk még szükségesnek elmondani. 1. Kolozsvár volt magyar alpolgármestere köszöntőbeszédében azt állította, hogy a FUEN most először tartotta kongresszusát Erdélyben. A valóság azonban az, hogy az európai kisebbségek ernyőszervezete már 1996 májusában a Romániához került magyar területek Erdélynek nevezett részén, nevezetesen Temesváron rendezte meg – akkori – 41. kongresszusát. 2. A mostani kongresszuson méltó megemlékeznünk Szőcs Géza volt RMDSZ-főtitkár, Pillich László, az RMDSZ volt FUEN-küldötte, valamint Eva Maria Barki ausztriai jogvédő azon érdeméről, hogy kiemelkedő szerepet játszottak magyar közképviseleti és érdekvédelmi szervezetünknek a FUEN rendes tagjai közé való felvételében. 3. A FUEN mostani vezetősége iránti köszönet mellett utóbb is hálás köszönettel kell visszagondolnunk Christoph Pan dél-tiroli professzorra, a kisebbségi autonómia élharcosára, a FUEN akkori elnökére, akinek döntő szerepe volt abban, hogy az erdélyi magyar közösség hathatós támogatása céljából mi lehettünk a házigazdái a maga nemében páratlan és előzmény nélküli temesvári rendezvénynek. 4. Az RMDSZ elnöke kolozsvári beszédében a kemény hangú igazmondás hevületével állapította meg, hogy „a NATO-, majd az EU-csatlakozás idején tapasztalt kisebbségbarát román intézkedések kora lejárt, és elkezdődött egy visszarendeződési folyamat”. Sajnálattal érzékeljük, hogy az RMDSZ elöljárójának 21 évre volt szüksége ahhoz, hogy végre ráébredjen a romániai kommunista és nacionalista visszarendeződés mindennapi és folyamatos valóságára, amelyben közel három évtizede élnünk adatik. Feltehetően a neptuni paktum bukaresti optikája téveszti meg romániai politikusunkat. Végezetre jó vagy rossz mementóként hívom fel a figyelmet arra, hogy 1996-ban és most, az Úrnak 2017. esztendejében is ugyanaz a Teodor Meleșcanu tölti be a román kormány külügyminiszteri tisztségét. Apropó: visszarendeződés. Az RMDSZ zilahi kongresszusán az önelégült tapsviharok közegében bizarr látvány volt a szervezet elnökének jobb és baloldalán együtt látni Semjén Zsolt magyar miniszterelnök-helyettest, valamint Liviu Dragnea román szocialista pártelnököt, a mi elnökünk „bizalmasát”. Mindettől függetlenül, a román országféltő politikusokat Christoph Pan szavaival nyugtathatjuk meg: „Az autonómia az elszakadás legjobb ellenszere.” Tőkés László, az EMNT elnöke, az RMDSZ volt tiszteletbeli elnöke / Reggeli Újság (Nagyvárad) lapozás: 1-30 | 31-43
(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024 Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék
|
|
||||||||
